2010. november 21., vasárnap

Sült kacsacomb

A kacsacombok bőrét bevagdostam, a húsos felét megszórtam őrölt borssal és majoránnával, sóval, majd a hűtőben néhány órát hagytam állni.

Közben a lila káposztát legyalultam, kissé megsóztam.
Egy kis fej vöröshagymát vékonyan felkarikáztam, egy evőkanál olajon megdinszteltem, a káposztát beleforgattam, őrölt köménnyel bőven megszórtam, egy-két percig sütöttem, majd fél pohár vizet öntöttem hozzá, és fedő alatt - néha megkeverve - puhára pároltam, majd egy evőkanálnyi ecettel savanyítottam.
Teflon serpenyőben egy nagyon kevés zsírt forrósítottam, majd a kacsacomboknak először a bőrös felüket, majd a húsosat is megpirítottam, majd egy tepsibe áttettem, egy fej hagymát karikáztam mellé, és néhány gerezd fokhagymát is, a bőrös felüket is megfűszereztem, egy pohár vizet öntöttem alá, alufóliával szorosan lefedtem, majd a sütőben közepes lángon egy órát sütöttem, végül a fóliát levettem, és készre pirítottam.

Eközben megfőztem sós vízben a krumplit, és leszűrtem. Egy kis fej vöröshagymát felkockáztam, a kacsa kisült zsírjából egy-két evőkanálnyiban megdinszteltem, majd a krumplit villával beletörtem.

2010. november 5., péntek

Töltött dagadó

Fél kg darált húst összekevertem 3 megáztatott zsemlével, egy nagy fej apróra vágott vöröshagymával, egy evőkanálnyi majoránnával, mokkáskanálnyi őrölt borssal, két csokor vágott petrezselyemmel, sóval, és 3 tojással. A masszát betöltöttem a dagadóba, a nyitott végét összetűztem. Az egészet bedörzsöltem sóval, borssal, és zsírral kikent zománcos tepsibe tettem, néhány gerezd szálasra vágott fokhagymát tettem mellé, és egy ágacska rozmaringot. Egy pohár vizet is öntöttem alá, majd alufóliával lefedve sütöttem kb. 1 órán keresztül, majd a fóliát levéve, a húst megfordítva is sütöttem még kb. fél óra hosszat.
Sajnos az egyik oldalon kirepedt, de nagyon finom lett ...
Párolt kelbimbóval, és a hús szaftjával átsütött főtt krumplival tálaltam.